2016. június 26., vasárnap

Sziasztok!

Új blogot kezdtem egy teljesen új történettel. 
A prológus már felkerült. IDE kattintva tekintheted meg.


Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot



2014. február 2., vasárnap

Nem. - 1. rész

Elátkozva, de boldogan

 Sem egy kínos pillanatban sem egy teljesen normális szituációban nincsen válasz erre a kérdésre. De ha ezt kimondom, a válasz több mint biztos, hogy nem lesz.
- Miss Darlin. Felelne a kérdésemre- próbálta a gondolataimat visszacsalogatni a jelenbe a riporter. Nem volt idegen számomra, minden nap ő van a híradóban. Ő olvassa be, hogy „főbb híreket néhány mondatban”.
- Megismételné a kérdését?- feleltem határozottan. Na, jó, azért az egy erős túlzás, hogy határozott voltam.
- Miért gondolja azt, hogy ön a legalkalmasabb a tini divatlap főszerkesztője címére?- olvasta fel a lapjáról az első kérdést. Haladunk, most már értem a kérdést.
- Nem tudom, egyszerűen csak két dologban teljesen biztos vagyok. Hogy szeretek írni és, hogy imádom a divatot. Plusz az életem utóbbi hónapjaiban egyszerűen csodálatos dolgok történtek velem. Az, hogy ide, Manhattanbe költöztünk a szüleimmel és, hogy néhány hónapja bejelentették, hogy testvérem lesz. Felvettek a város egyik legjobb középiskolájába és most minden tökéletes. Soha az életben nem éreztem még magamat ennyire alkalmasnak valamire.
- Átlagosnak tartja az életedet?
- Átlagosnak? Az én életem közel sem átlagos. Épp most mondtam el az életem közel sem átlagos eseményeit.
- Miért szeretne itt dolgozni?
- Ez az álmom, ha itt dolgozhatnék, tényleg azt csinálhatnám, amit szeretek.
- És mi a
- Hány további ilyen keresztkérdésre kellesz még válaszolnom?- keltem ki magamból idegességemben. – Mindent leírtam, az önéletrajzomban, amit fontosnak találtam. Semmi újat nem fogok tudni mondani. Fogja meg azt a rohadt borítékot, amit küldtem és olvassa el!- ordítottam le a fejét a tévés bemondónak. Lehet, hogy egy kicsit durva volt, és hirtelen felindulásból tettem, olyas fajta hirtelen felindulásból, amit 5 perccel később már bánok, de kiakasztott, hogy mindenféle értelmetlen kérdésekkel traktál.
- Röviden maga azt hiszi, hogy az élete valami eszméletlenül csodálatos, szeret írni, rajong a divatért és hirtelen felindulásból mindenkinek leordibálja a fejét?- mondta el az utóbbi 10 perc eseményeit úgy, mintha egy papírról olvasta volna fel.
- Röviden- motyogtam alig halhatóan.
- Magáé az állás- állt fel a bőrfotelból és a kezét nyújtotta. Nem voltam abban biztos, hogy jól hallom, amit hallok, de feltápászkodtam a székből és kezet fogtam fele. Izmos karjai majdnem összeroppantották a kezemet.
- Köszönöm- néztem fel a magas férfira.
- Holnap 3 körül jöjjön be és átbeszéljük a dolgokat. Most pedig menjen haza, és ha rám hallgat, kipihened magad. Rendesen- villantott meg egy apró mosolyt majd kisétált a riport szobából.
 Úgy éreztem ott menten sikítok egyet, de helyette csak annyi, hogy nem bírtam letörölni a vigyort az arcomról. Kisétáltam a szobából, végig a folyosón, ahonnan az irodák nyíltak, el sem hiszem, hogy én is itt fogok írni heti 2 alkalommal. Áttettem a táskám pántját a vállamon és megnyomtam a lift mellett a hívás gombot. A 62. emeleten vagyunk, szerintem teljesen normális, hogy 3 percet vártam a liftre.
 Mialatt én türelmesen vártam odasétált mellém egy magas, sötétszőke hajú srác. Megállt mellettem, de azért megtartotta a tisztes távolságot. Megpróbáltam nem bámulni, de ahogy ismét megnyomta a hívó gombot önkénytelenül is ránéztem.
- Inkább megnyomom ezerszer, hátha az sietteti egy kicsit- nézett rám és megvillantotta a fogait, ahogy elmosolyodott. Hirtelen borsózni kezdett a hátam, és liftezni kezdett a gyomrom, mindezek ellenére a mi liftünk még mindig nem ért oda. Mivel egyébként is jó kedvem volt visszamosolyogtam rá, majd hallottam a kis csengő hangját és egyszerre beszálltunk a liftbe.
- Földszint?- kérdezte.
- Igen- bólintottam, majd megnyomta a gombot, hogy bezáródjanak az ajtók.
- A divatlapnak fogsz dolgozni?- kérdezte, legbelül épp sikítoztam örömömben, még mindig az új munkám hatása alatt vagyok, szóval nem nagyon tudtam odafigyelni. Felé fordultam és egy kicsit idióta fejet vághattam, de hát ez van ha az ember túlzottan is boldog.
- Tessék? Bocsi, nem erre jártak a gondolataim- vágtam ki magam amilyen gyorsan csak lehetett.
- A lapnak fogsz dolgozni, ugye?- kérdezte elmosolyogva, és mivel épp lefelé tartottunk a gyomrom így is kavargott, de ahogy rém nézett a tengerkék szemeivel azt hiszem végigfutott egy izzadtságcsepp a vállamon.
- Igen. Épp most vettek fel, szóval még a nagyon örülök a munkámnak fázisban tartok hadartam, közben pedig a kezemmel gesztikuláltam, de mentségemre legyen, hogy épp magamon kívüli állapotban voltam.
- Sok sikert hozzá- mondta a túl helyes idegen. Már épp örvendezni kezdtem, hogy leértünk a földszintre, amikor megmozdult alattam a talaj és hirtelen megállt a lift.
- Mi történt?- kapaszkodtam meg a falban és a srácra néztem.
- Azt hiszem elakadtunk- nyomkodta a gombokat eszeveszetten a fiú.
- Szerencsére nincs klausztrofóbiám, de az azért elég gáz, hogy egy ekkora épületben, mint a Word Trade Center leáll egy lift- kezdtem izgatott lenni. A lift nem kicsi, sőt nagy volt. És az is elég érdekes, hogy mindössze ketten utazunk benne.
- Különös- motyogott valamit a fiú még mindig a gombokat nyomkodva.
- Több száz lift működik ebben az épületben, szerintem ez csak valami véletlen hiba lehet- rántottam meg a karját az idegennek, mert egyáltalán nem nézett rám.
- Megpróbálok segítséget hívni- kapta elő a mobilját.
- Jó ötlet- néztem rá szarkasztikusan, egyébként most már nem azért folytak izzadtság cseppek a hátamon, mert egy oltárian szexi srác állt mellettem, hanem mert egy liftben ragadtunk. Egy liftben, ami 2 percenként elkezd lentebb ereszkedni 5 centit.

Aloha! :)

 Nagyon örülök, hogy itt vagy, kedves olvasó. Kicsit hosszú lett az első rész, talán ettől rövidebbeket szeretnék majd írni a jövőben, mert úgy ahogy nekem, nektek sincsenek óráitok olvasgatni egy részt. Magamról tudom, hogy ha nagyon hosszú egy rész belefáradok és a felénél abbahagyom. 
 Mindegyikőtök véleményét sok szeretettel várom, legyen az pozitív vagy negatív, jöhetnek építő kritikák is, egyszóval bármi, csak szeretném tudni, hogy mi a véleményetek a történetről. 

Puszil, Domi. 

Szia!

Sok szeretettel köszöntelek az oldalon. Egy hirtelen felindult ötletből íródott történetet olvashatsz majd. Kicsit a írok most róla, hogy érthető legyen. A címe: Nem. 

 A történet Manhattanben játszódik, 2000 áprilisában. Egy lányról szól aki épp akkor költözött oda a szüleivel, és egy divatlap szerkesztője szeretne lenni, melynek székhelye a World Trade Center. Ennyi ami azért fontos, nem akarok nagyon spoileres lenni. 
 Tudom, furcsa lehet, hogy viszonylag régen játszódik a történet, de nagyon remélem, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. 

Domi.